Ugyan már vagy másfél hónapja történt a dolog, de most döntöttem úgy, hogy leírom. Túrázni voltunk, és a cél előtt 20 perccel ráléptem egy kőre, amire nem kellett volna, és kifordult a bal bokám. Azonnal kiment belőlem minden erő, iszonyúan fájt. Rátámaszkodtam a férjemre, és csak kopogtattam szünet nélkül, nem is kellett mondanom semmit. Azt vettem észre, hogy önkéntelenül is minden egyes pontnál hatalmasakat lélegeztem. Néhány perc múlva kezdett visszajönni az erő a lábamba, és ezzel együtt a fájdalom ment kifelé a talpamon keresztül. Mire a többiek beértek minket, már el tudtam indulni. Gond nélkül tettem meg a hátralévő utat.
Itthon felpolcoltam és pihentettem. Kicsit megduzzadt, de nem lett sem kék, sem piros. Még egy kicsit kopogtattam arra, hogy "bár félek attól, hogy a hatás nem tartós, és holnap fájni fog a bokám...". Egy leheletnyi érzés maradt csak benne másnap, de mégcsak nem is sántítottam. Két nap múlva már futottam a busz után. Két héttel később egy 3 napos gyalogtúrán minden gond nélkül mentem végig.
A férjem 10 évvel ezelőtt ugyanilyen történet után 2 hétig gipszben volt...
